2.fejezet: Takarodj az életemből!

"Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki sem birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk."

× Emily ×
 

Reggel előbb keltem fel, mint Ellie, így kimentem az egyszemélyes konyhába reggelit készíteni. A tegnapi találkozásom Harryvel nem esett jól. Épp, hogy kezdem magam túltenni rajta, erre pont egy könyves boltban futok össze vele. Tehát még mindig szeret olvasni...
Ez a gyerek semmit nem változott. Vagyis de. Sokkal de sokkal helyesebb. Hosszabb a haja, a szeme is szebb lett, a világ minden csillagánál is szebb és fényesebb és...
Gyorsan megráztam a fejem amint rájöttem, hogy min is gondolkodok. Nem ezt nem szabad! Én utálom őt, ő engem és ez így van jól. Bár néha magam sem tudom egész pontosan, mi is az, hogy 'jó'...
- Jó reggelt. - köszöntött Ellie álmosan. Mindig is irigyeltem azért, hogy mennyire rohadt szép. Még ha el is aludja a haját is gyönyörű. De hát ez az én szerencsém, ő a tömör gyönyör, én meg...én meg az a tipikus 'hagyjuk' kategória.
- Reggelt. - mosolyogtam rá. - Kérsz valamit?
- Egy kávét. - motyogta.
- Mégis mióta kávézol? - lepődtem meg, mert fiatal húgom sosem volt oda a fekete Istenért.
- Amióta megkóstoltam. Azóta iszok minden reggel, vagy ha reggel nem napközben. - mondta, én pedig elkészítettem az övét és a sajátomat. - Köszi. - mosolygott amikor letettem elé, majd belekortyolt, ahogy én is az enyémbe. - Persze otthon stokiba kávézom, mert anyuék nem tudják. - az épp a számban levő kávé az asztalon landolt, én pedig levegőért könyörögtem.
- Ellie!!! - szóltam rá dühösen, amikor végre oxigénhez jutott segítségért kiáltó tüdőm.
- Most mi van? Együtt vagyunk ezen a nyaraláson, és ami itt történik az itt is marad! - mondta, majd félve rám pillantott. - Mert ugyee, itt marad? - nagyot sóhajtottam.
- Itt. - egyeztem bele.
- Köszi. Am, mit csinálunk ma?
- Arra gondoltam, hogy itthon maradhatnánk, úgyis pocsék idő van, és mondjuk filmezhetnénk, meg ilyenek, szóval tarthatnánk egy csajos napot! - mondtam.
- Jó, benne vagyok. És egész nap pattogatott kukoricát fogunk zabálni, és undorítóan nyálas és csöpögős filmeket nézünk és röhögünk a nyomorunkon, hogy még mindig szinglik vagyunk! - imádtam a húgomat, ahogy elő tudta adni magát. - Bár téged nem értelek. - mondta rám, mire meglepetten néztem. - Itt vagy Londonba. És a volt pasid, akiért köztudott, hogy még mindig oda vagy, szintén Londonban van. Nem mellesleg még jobban néz ki, mint eddig. Hihetetlen hogy 6 hónap alatt egy fiúból férfi lett...nem is akármilyen férfi...
- Blah, kímélj meg az áradozásaidtól Harryről. - forgattam meg szemeimet. - Miért nem jársz vele, ha így áradozol róla?
- Mert 1; bármennyire is jól néz ki nem az esetem, 2; jelenleg, mondom csak jelenleg "barátnője van és 3; nem hajtok rá a nővérem pasijára.
- Csak volt pasijára! Szerintem meg ezerszer szebb vagy annál a libánál.
- Szerintem meg te szebb vagy mindkettőnknél. - kacsintott.
- Ellie, ezt ezerszer megbeszéltük már. Jó géneket örököltél. Te örökölted a szépséget, én meg az észt. - nevettem.
- Naggyon vicces Johnson, naggyon vicces. - mondta összeszűkült szemmel, gúnyosan. - Jössz te még az én utcámba drága nővérkém...Eszünk pizzát?
- Reggelire?
- Hát...ami Londonban történik az Londonban is marad, nemde?
- Milyet együnk? - kérdeztem mosolyogva.
- Szerintem, maradjunk a szokásos négysajtosnál. Megrendeled? Én öltözni megyek.
- Meg. - mondtam. - Menj csak.

Megrendeltem a pizzát, ami bő fél óra elteltével meg is érkezett, elfeleztük és megettük. Elfeleztük, de a háromnegyedét még így is én ettem meg, mert Ellie nem bírt el a felével.
- Mindig is gondolkodtam azon, hogy hogy vagy képes ennyi kaját magadba tömni, mégis rohadt vékony vagy! - mondta.
- Ezt aputól örököltem. - mosolyogtam. - Tényleg. Fel kéne hívnunk őket.
- Hozom a mobilom. - állt fel, majd mire visszajött már tárcsázott is, és kihangosította a szüleinket.
- Na, milyen London? - kérdezte anyu. Nem az, hogy "hogy vagytok gyermekeim" nem, "milyen London?". Imádom anyámat.
- Esős és hideg. De gyönyörű. - mondtam. - Mi újság van otthon?
- Fellow hiányol téged. - hallottam apa hangját.
- Tényleg, hogy van az én táltos paripám?
- Hiányol, eléggé. De elvan Rascallal, csak az első nap volt necces. Folyton téged lesett a kerítésnél ált egész nap, és téged keresett. - mondta anyu.
- Rascal nem hiányol engem? - kérdezte Ellie.
- Nem. Tudod milyen az a ló. - nevetett apu. - Neki csak az a lényeg hogy legyen kaja, meg ne kelljen dolgozni.
- Utálom. - mondta durcásan Ellie, mire nevetni kezdtem. Tény és való, hogy Rascal egy külön faja a lovaknak. Az én drága jó húgom pontos mása, csak lóban. Összeillenek. Ellie ugyanolyan makacs és bolond mint fekete tarka gypsyje. Pont ezért jönnek ki ilyen jól, és hiába mondja El, hogy utálja, mindenki nagyon jól tudja, hogy imádja azt a lovat. Legalább úgy, ahogy én Fellowt. És bár elsőre az én appaloosám nem volt valami rendes, mert ledobott nem egyszer, de ahhoz képest, amilyen volt, egész szépen kikupálódott. Amibe nagyon sok időm és munkám van, de megérte, mert most ő a társam. Ezért is kapta a Fellow nevet. Mindenben a segítségemre van, és nem egyszer mentett meg, és persze azt se felejtsük el, hogy a lovaglás egy álom vele.
- Ú képzeljétek, Emily találkozott Harryvel! - mondta izgatottan Ellie, mire gyilkos tekintettel néztem rá.
- Micsoda?? - mondták egyszerre szüleim, anyám meglepetten, apám dühösen.
- Ne gondoljatok bele többet, mint ami, ugyanis az a találkozás tulajdonképpen annyi volt, hogy véletlenül összefutottunk egy könyvesboltban. De ne aggódj apa, elküldtem egy melegebb éghajlatra. - mondtam büszkén mosolyogva.
- Ennek nagyon örülök. Viszont nekünk mennünk kell dolgozni a földekre, további jó szórakozást lányok és vigyázzatok magatokra. - köszöntek el.
- Hugi?
- Hm?
- Elmegyek felöltözöm, te addig csinálj buli hangulatot. - mondtam, mire felcsillantak kék szemei.
Felmentem felöltözni, és egy fekete rövidnadrág és egy fekete póló mellett döntöttem, megfésülködtem és minden gondomat elfelejtve rohantam húgomhoz aki már javában bömböltette a kedvenc Birdy számomat. Hangosan énekelve és ritmusra ugrálva hülyéskedtünk, amikor valaki rátenyerelt a csengőre.
- Halkítsd le. - röhögtem. - Majd én kinyitom.
Odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam...és egyből be akartam csukni, bármennyire is örültem a személynek akit ott találtam.
- Hé, beszélhetnénk? - kérdezte.
- Mégis miről akarsz beszélni Harry? - kérdeztem unottan.
- Bemehetek? - kérdezte, miközben kiskutyaszemekkel nézett rám. Csak ezt ne...
- Ha nagyon muszáj. - majd félreálltam az ajtóból. Ellie láthatóan nagyon örült Harrynek, amikor meglátta, odaszaladt hozzá, és meg is ölelte. Nagyszerű...
- Persze Harold, foglalj helyet nyugodtan, ne is zavartasd magad. - mondtam gúnyosan és egyben nyálasan is, amikor magától helyet foglalt. - Hát a cicababádat hol hagytad?
- Először is, Samie és nem cicababa. Másodszor csajos napot tart a barátnőivel.
- Milyen rendes barátnő. - mondtam tettetett ámulattal. - Fogadjunk, hogy ezt a "csajos napot" is a te számlád bánja. - mutattam a kezemmel az idézőjeleket, csak hogy értse a célzást.
- Emily! - szólt rám az én drága hugicám, mire gyilkos pillantást küldtem felé, hogy maradjon csendben.
- Megváltoztál... - mondta Harry.
- Micsoda észrevétel! Azt a mindenit! Tudod, a fájdalom sok mindenre képes, és nagyon sok mindenhez ért.
- Például?
- Például ahhoz, hogy hogyan változtasson meg embereket, akiknek az állítólagos szerelme, egyik napról a másikra bejelenti, hogy vége. De erősebbé is tesz, bár az nagy ritkán fordul elő...

       

~ × ~

 "Azt hihetnénk, hogy a világot az értelem, a józan ész és a jó szándék irányítja, holott ez távolról sincs így. A világot - legalábbis anyagi szinten - érzelmi hatások, érzelmi döntések, érzelmi csúcsok és mélységek irányítják - a tapasztalat szerint nagyon is hullámvasútszerű úton. A hullámvasúton pedig a lefelé, a kellemetlen élmények felé vezető úton, minden negatív érzelem hátterében mindig ugyanazt a mozgatórugót találjuk. A neve: FÉLELEM!"

× Harry ×

Tudtam. Szinte éreztem, hogy ide fogunk kilyukadni.

- Tudod jól, hogy nem volt más választásom. És tudom, hogy.. - mondtam, de Em felemelte a hangját.

- Tudod te, persze!! Nem tudsz te semmit! Csak egy elkényeztetett, anyuci egyetlen pici fiacskája vagy! Nem tudsz te semmit az életről, sem az emberi kapcsolatokról, sem a fájdalomról.. - itt már én is felemeltem a hangomat.

- Így gondolod? Tényleg? Hát tud meg, nem könnyű apa nélkül felnőni! Amikor te vagy a legfiatalabb a családban, és az egyetlen férfi, és vigyáznod kell a másik két nőre!

- Ugyan már! - vágta rá, ezzel félbeszakítva. Ismét... Ellie csak kapkodta a fejét köztünk, felváltva nézett a nővérére, majd rám, majd ismét a nővérére. - Soha a büdös életben nem kellett megküzdened semmiért! Mindent megadtak neked! Elsikítottad magad és máris egy szarral több volt a vagyonod!

- Tévedsz! Nagyon tévedsz! Nem adtak meg mindent nekem, nem lettem elkényeztetve! Mint mondtam, nem tudod, milyen apa nélkül felnőni, nem tudod milyen amikor a család egész felelőssége a te válladat nyomja! Tizenhat évesen egy pékségben dolgoztam, hogy tudjam segíteni anyámat és a nővéremet, meg hogy nekem legyen egy kis pénzem! - mondtam dühösen. Most túl messzire ment, hiába szeretem még mindig nagyon, most nagyon messzire ment!

- Örülj neki, hogy csak tizenhat évesen kellett dolgoznod! Én már 4 éves koromban kint dolgoztam napi tíz órákat a földeken! Nyolc évesen meg már vezettem a furgont meg a traktort! Eléggé fárasztó volt hazajöttem az iskolából és már mehettem is ki nyergelni a lovat és indulhattam ki a földekre dolgozni! Aztán hazaértünk kilenc-tíz óra fele, és még tanulnom kellett, mert apám elvárta, hogy kitűnő legyek!!! Te meg csak egy nyomorult pékségben dolgoztál és adtad a jónépnek a kenyeret...

- De legalább én vittem valamire! Orvos lett belőlem, és nem apám földjén dolgozok. Dolgozol, nem csinálsz te lószart se ott, csak felnyergeled szerencsétlen Fellowt és vágtattok a naplementében mert az olyan "hű de cowgirlös". Én leérettségiztem, és lediplomáztam! Emberek életét mentem meg nap mint nap és nem csak egy szaros traktorban ülök, vagy épp ismételten azt a szerencsétlen lovat nyüstölöm a hülyeségeimmel! - üvöltöttem. Láttam Emily és Ellie arcán is, hogy most én mentem messzire... Ezeket a szavakat nem kellett volna kimondanom. - Istenem, Emily, én sajnálom, én nem...

- Takarodj. - mondta halkan.

- Én tényleg sajnálom...

- Takarodj. - mondta hangosabban.

- Emily, kérlek...

- Takarodj az életemből! - ordított rám, majd bement egy szobába, és magára csapta az ajtót.

- Azt hiszem nekem kell kikísérnem. - mondta csendesen Ellie.

- Sajnálom, hogy mindezt végig kellett hallgatnod.

- Semmi baj Harry. - mosolygott.

- Te nem haragszol?

- Dehogy! És különben is, ez a ti dolgotok, bár nagyon összeilletek, most jól összekaptatok.

- Szerinted, hogy engesztelhetném ki?

- Hát, jobb lesz, ha egy darabig békén hagyod. Mondjuk hagyj neki egy hetet, addigra tuti kitombolja magát. - mondta kedvesen.

- Köszönöm. - mondtam, immáron az ajtóban állva, és megöleltem az apró lányt. Se ő, sem a nővére nem valami nagy darab emberek, és nem is magasak. - De ha bármi van, vagy bajba kerültök, akármi, ez itt a telefonszámom. Nyugodtan hívjatok, bármi van. Eredetileg a nővérednek akartam odaadni, de jobb ha most ezt sem tudja meg.

- Nem szólok neki. - kacsintott.

Elköszöntem tőle és a kocsim felé vettem az irányt. Beindítottam a motort, és vissza se nézve, elhajtottam Emék házától. Rájöttem, hogy bazi-nagy hülyeséget tettem, hogy megbántottam Emilyt. Vagyis, nem! Nem tettem rosszat! Vagy...nem, semmi rosszat nem tettem azzal, hogy végre megmondtam neki az igazat! És nehogy már nekem legyen bűntudatom amiatt, mert megbántottam! Azért mégis csak ő mondta, hogy egy elkényeztetett senki vagyok! Nekem ugyan nem lesz emiatt bűntudatom, vagy álmatlan éjszakám! Még mit nem! Haragszom rá, bármennyire nehezemre is esik.

~ × ~

"Mindig is lesznek emberek, akik megbántanak, illetve csalódást okoznak. Gyakran mondják, hogy a boldogság titka a rövidtávú memória. Nyilván van egy határ, amit ha valaki átlép, egyszerűen az életedből való kizárással oldod meg, de! Egy dolgot ne felejts el. Amint megbánt valaki, ne haragudj rá, inkább gondold át, hogy mit adott neked azzal, hogy megbántott. Hogy mire döbbentett rá, hogy mivel lettél okosabb. Hogy mi az, amit tanultál az esetből. Mert valamit biztosan."

× Emily × 

- Emi, bejöhetek? - kopogott az ajtómon Ellie.

- Gyere. - súgtam. Húgom besétált a szobába, és leült velem szembe, ugyanúgy a földre.

- Ugye tudod, hogy nem gondolta komolyan amit mondott? - kérdezte.

- Ellie, ne áltassuk magunkat...Te is és én is nagyon jól tudjuk, hogy amit Harry mondott az teljesen igaz! Tényleg csak..téblábolok a farmon, nyaggatom Fellowt meg traktort vezetek. Ennyi! Többre nem is vagyok való. Egy nyomorult érettségi bizonyítvánnyal akarom megváltani a világot!

- Nem dehogy is! Aki téblábol a farmon, az én vagyok! Gondolj bele! Még vezetni se tudok! Érettségim sincs! És amíg nem kezdtél el foglalkozni Fellowal addig nem is volt ilyen, mint most! Bármit megtenne érted! És te tetted jobbá az életét, ahogy sok mindenki másét is! És az, hogy most összevesztetek, még nem jelenti azt, hogy jogosan vágtátok egymás fejéhez azokat a dolgokat, amiket mondtatok. Sőt. Ebből még bármi kisülhet! Még akár...

- Na nem! Azt felejtsd el! Biztos, hogy nem fogok még egyszer abba a hibába esni, mint legutóbb és nem leszek megint szerelmes ebbe a gyerekbe! - tiltakoztam.

- Hát, - mosolygott Ellie. - már nem. - mondta, mire megdobtam egy párnával.

- Ellie Johnson! Ezt meg ne halljam még egyszer! Utálom Stylest!

- Egyenlőre. - mondta halkan, de mire szólni tudtam volna, már kirohant a szobából, hogy bekapcsolja az egyik kedvenc számomat. Mosolyogva keltem fel a földről és indultam ki a nappaliba. Bármennyire is rosszul estek Harry szavai, nem engedhetem meg magamnak, hogy magam alatt legyek emiatt. Én is mondtam sok durva dolgot, ahogy ő is. De ettől függetlenül haragszom rá, még ha nehéz is, de haragszom rá.

Ritmusra kezdtem ringatni a csípőmet, miközben hangosan énekeltem. Jelen pillanatban nem érdekelt semmilyen problémám, semmilyen Harry főleg nem a Styles fajta. Most csak én voltam. Én. Ellie. És a Timber, mit teli torokból énekeltem.

It's going down, I'm yelling timber!

You better move, you better dance.

Let's make a night you won't remember!

I'll be the one you won't forget!!

××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

Sziasztok!

Ez lett volna a második fejezet, remélem elnyerte a tetszéseteket! Ha itt voltál, és elolvastad, kérlek hagyj nyomot magad után. ;) Iratkozz fel, komizz és pipálj ;)

Mindenkinek boldog új évet kívánok!

All the love, M